2013. február 28., csütörtök

15. HUX, vége

Megnyertük, vége. Természetesen a szerverről a beszámolót folytatom, de gyorsan közzéteszem a csodához a jelszót, amíg még be lehet lépni.
Felhasználó: Zolee23
Jelszó: harangszo

2013. február 21., csütörtök

15. HUX, előszó

Ismét nekivágtam, regisztráltunk Timivel a 15. magyar speed szerverre. Nagyon tanulságos, és több szempontból visszataszító szerver lett. Olyannyira, hogy elhatároztam, tudósítok róla. Mivel A 13. huxról sikerült teljesen szubjektív, már-már elvakult írásokat közölnöm, ezért most megpróbálok tárgyilagos lenni.
Felpattintottam hát egy lime-os Zipfert, és azt kortyolgatva nekiálltam az újabb bejegyzések bevezetőjének. Amíg tart a félsör, addig biztos írok ;)

Tehát amit írni fogok, azok nem a tények. A letöbbje másodkézből szerzett infó, vagy következtetés, de megpróbálom mindenképpen elkerülni, hogy a saját véleményem torzítsa a leírtakat.

A 13. végén eldöntöttem, soha nem játszok Travin többet. Kb ez volt az 5. alkalom, persze :) Teljesen jól megvoltam, eszembe se jutott. De van 2 megátalkodott játékostársam, akik nem hagytak békén: Timi és Marchus addig gíőzködtek, míg be nem adtam a derekam. Időm kevés, sok a munka, sok a más elfoglaltság. De mégis belementem. Jajj, mit vállaltam be :D

Mi volt a célunk? Az egyik legfontosabb deklarált célunk a $$ megleckéztetése volt. Elevenen élt bennünk a Dinnyés-féle csodaütés, a veszekedés, a bosszú. Ott volt még, hogy mutassuk meg, mit jelent a Vatos Locos. Csoda? No igen. Marchus azt mondta, kit érdekel, de én tudtam az elején: az lesz a végcél. Persze -ahogy mindig is-, ha eljutunk addig.
Mi az amit nem akartunk? Szövetségeseket. A szerver elejét a szokásos 1 klán mindenki ellen felállásban játszuk, a végjáték előtt elég lesz azt a pár klánt felkeresni, akivel a szerver során nem volt (lesz) összetűzés, hogy a csodában is esélyesek legyünk. Így a teljes játék időtatama alatt jól szórakozhat mindenki.
Hát a tagok? Bizony, a keménymagból jópár ember hiányzott, vagy csak inaktívan tudott beszállni. Ezért a klán eleve alacsony létszámmal indult.

DK-re esett a választás, állítólag többen megneszelték, ezért máshova települtek. A $$, Vazul, Szkíták ÉK-en, Erdély, Bingo (korábbi BH, ahol sajnos Larry /Brigadier/ nem volt jelen), Farkasok (Warpeterék) ÉNY-on. A DNY-i klánok teljesen ismeretlenek voltak. DK-i ellenfeleink: Csapat, ELF, Cof, Rip (későbbi Cof&Rip), DeAs, Inferno.

Így indultunk neki hát a szervernek.

2012. június 28., csütörtök

13. HUX végjáték

Igazán unalmas végjáték, mondja mindenki.  Összefogtak a VL, BH, BH-2, Erdély1, ErdélyLF, ELF cRÈM klánok. akik egyébként az egész szerveren jó kapcsolatot ápoltak és aktívan ütötték a szerver maradék részét.
Minden szuper, ellenfélnek esélye sincs, ellen csoda rendszeresen visszaütve, utóbbi időben csak 1 tekijük van. Saját csoda 96on, már csak 1 nap. És ekkor:
Dinnyés üti a saját csodát
Hihetetlen, de igaz. A $$ oszlopos tagja, egyik vezetője beütötte a saját csodánkat, azt a csodát ahova az ő tagjai is nap mint nap küldték a védőket, nyersit, ahol az építők (mi) éjszakáztunk, nap mint nap megszakadtunk.
Meg is indokolta:
Feladó:
Tárgy:
RE: nincs cím
Elküldve:
ma 08:13
Sziasztok

előre is elnézést kérek de egyszeüen nem találtam normális célpontot és úgy gondoltam ha már 4 hónapja gyártjuk azokat a nyomorék katákat akkor csak az volna a a praktikus ha 1 csodán csapódna,senkivel nincs problémám meg én is szeretném hogy vége legyen már a szervernek de a sereg se maradhat meg és nem volna méltó ha oázisba levágnák 20k katát.

a sereg kenődése után minden szem búzánk és a nyersink titeket fog segíteni és ha kell helyettesnek is beírhatlak titeket hogy tudjatok időzíteni hajnalra vagy amikorra csak szükségetek volna.

sikeres védést és minél gyorsabb végjátékot kívánok!


dinnyés

____________
Tyr írta:

Szia!

Te tényleg minket támadsz a csodaütőddel?

M.
Tehát azért történt ez, mert nem volt értelmes cél. Szerinte. Más tészta, hogy a Csaapat okozta az utóbbi időben a legtöbb fejtörtést a csodában, mert egyedül őket nem voltak képesek a szövetséges klánok  eltüntetni, vagy annyira sakkban tartani, hogy ne tudjanak ütőt építeni. Gondolom már mindenki kitalálta melyik klánnak lett volna a feladata a Csaapat kezelése, igen a $$-é, dny-iak....
Tehát Dinnyés. A saját dualja mondta: a 3. szerver ahol saját csodát üt. Hát ilyen ember. Így kössön vele bárki szövetséget, így vegye fel bárki a klánjába.
Ezek után számon kértük a $$ vezetőit (akkor még TĐF). Igen tanulságos választ kaptunk:
[11:45:18 | Edited 11:45:40] BoX.  || HuX: El-TiPROk! ||  GOLD in the $$.: Fejleményeket, már gondolom mindenki hallott, Dinnyés társunk ma este kibukott, félig-meddig érthető módon, de viszont most tőletek várnék erre reakciókat, hozzáállásokat;

 Dinnyés elindult a saját csodánkra, mert kibukott, hogy egész szerveren át ezért gyártotta a sereget, és nincs mit lőni.
http://travian-reports.net/hu/report/65115050837
Amit sajnos az ilyen logok miatt meg értek részben, a vezetői szobákba min. 200x kértem, ne lőjjék krampusz seregek a csodát, mert ellopják a teret eme játékosok előtt, akik erre alapoztak. Nálunk ráadásúl nem is 1 ilyen sereg van, többször jeleztem, erre sajnos rekaciót sose kaptam.

 De viszont ! Ezt a csodát ti is építettétek, ti védőitek is voltak benne, ti nyersitek és ami ugye a másik idegörlő, én a többi nagy seregünket elküldtem ma a legértelmetlenebb célra, csak azért, hogy ne maradjon rajtuk.. Elmentek védőtkaszabolni, ami ok. De a katapultok mondhatni csak porig rombolnak valamit.. Az is egy cél, de ők ilyenkor mégjobban ki lehetnek bukva.

Lényeg, a lényeg; ez most a ti választásotok nem az enyém, emberi szimpátia hasonlók, most ne tőlem jöjjenek, mert ez nagyobbrészt, sőt teljesen a ti játékotok, én csak ezt szeretném egységben tartani, de most nem tudom mit akartok. Ezzel a szerver még 3-4 napot húzódott, a kérdés a következő;

Összegezve: a $$ vezetője (Box) egyetértett az akcióval, mert valamilyen előjoga volt Dinnyésnek csodát lőni (???). Erről szavazást is kiírt a klánban. Evidens lenne ilyen szituációban, hogy a tag azonnal repül. Nem repült.
Megjelent a másik vezető, Balázs, aki egyből közölte, Dinnyésnek mennie kell. Mivel azonban szidtuk a klánjukat -csak 1 ember szidta, és teljesen érthető volt, nagyon feszültek voltunk, és a $$ nem lépte meg egyből a kötelezőt-, szövetséget bontanak. Nyilván való, csak ürügyet keresnek, hogy a maradék lövőjüket ellőhessék ránk, méghozzá úgy, hogy erkölcsileg azt ne lehessen megkérdőjelezni. Remélem tévedek, majd elválik.
Mindenesetre érdekes, hogy a klánjuk nem egy tagjának munkáját dobta kukába Dinnyés, majd a vezetés a szövetség bontásával. Annyi gerinc nem volt bennük, hogy magukra vállalják ezt a döntést. Milyen vezető az ilyen (Box)?
Az is érdekes, h Dinnyés serege nagynak lett beállítva, 2x akkora germán sereg meg krampusznak. Dinnyés top1ben 4 hónapig legózta ezt a sereget, ehhez képest nevetséges. Biztosan megérte neki.

Boxék nem adnak célt a tagjaiknak, mert épp azzal vannak elfoglalva, hogy buzogányosokat (sajátot és szövetségest) üssenek le előre megbeszélt módon megadott oázisban, hogy ők legyenek a top1 támadó. Elég undorító. Ide fajult, sajna.

Dinnyés még mindig a $$ tagja.

Rémisztőnek tartom, hogy ilyen jellemű játékosok jutnak a topba...

2012. április 19., csütörtök

T4 változások, Dinah csomag 5. rész - A natar AI

Kis Natar falvak
  • Ha egy felhasználó törlődik, akkor 10% esély van rá, hogy a főfaluja kicsi Natar faluvá váljon.
  • Amikor ez megtörténik, akkor minden régebbi egység és nyersanyag a faluban törlődik, és minden termelő és épület szintje eggyel csökken.
  • Az új Natar falu véletlen mennyiségű lándzsást kap, a faluban lévő búzamezők alapján.
  • Ha egy játékos megtámad egy ilyen kicsi Natar falut, akkor a Natar falu népességét használják a védelem kiszámítására. A játékosnál a teljes felhasználó népessége számít. (ez a morálbónuszhoz kell)
  • Ez azt is jelenti, ha egy játékos elfoglal egy Natar falvat, akkor elég valószínű, hogy az épületek szintje visszaesik.
 Képzés vagy építés?
  • Minden órában a Natar AI minden egyes kis faluban eldönti, hogy a következő órában épületet épít, vagy sereget képez.
  • Ez a döntés a falut ért támadások számától függ, a szerveren történt összes támadáshoz viszonyítva.
Képzés:
  •  A Natar előbb bizonyos szintű búzatermelést akar, mielőtt sereget képezne.
  • A Natar nem szeretné, ha a seregei éhen halnának (nem mintha éhen tudnának halni...de van lelkiismeretük)
  • A Natarnak nem kell kifejlesztenie az egységeket, csak a szükséges épületekkel kel rendelkeznie (kaszárnya, istálló, stb)
  • Az egységek képzése a Natarnak is nyersanyagba kerül. Ha nincs elég nyersanyag a tervezett képzéshez, akkor a rendelkezésre álló nyersanyagot elkölti, de a képzés így is meg fog történni.
  • A képző épület szintje befolyásolja a képzés sebességét.
Építkezés:
  •  Ha a Natar építkezik, akkor 50% esélye van, hogy nyersanyagtermelőt épít, vagy fejleszt. Különben -akár milyen meglepő- épületet fog építeni.
  • Ha a raktár/magtár kapacitása nem elég a tervezett építéshez, akkor a kapacitást fogja először növelni.
  • Az építkezés a Natarnak is nyersanyagba kerül. Ha nincs elég nyersanyag a tervezett építéshez, akkor a rendelkezésre álló nyersanyagot elkölti, de az építés így is meg fog történni.
  • A Natar a nyersanyagmezőket maximum 9. szintig építi.
  • A Nataroknak is teljesítenie kell az épület előfeltételeit az építéséhez.
  • Ha a Natar új épület építése mellett dönt, akkor olyan épületet próbál építeni, amelynek az előfeltételei teljesülnek. Amennyiben nincs ilyen épület, akkor előbb az előfeltételeket próbálja teljesíteni.
  • Egy építkezés befejezéséhez a Natarnak véletlenszerű időre van szüksége, de maximum 1 órára.
A Natar fal:
  •  Függetlenül az építési/képzési döntéstől a Natar növelni fogja a falát a támadások arányától függően.
  • Ha a fal elérte a 20. szintet. akkor a rezidenciát fogja építeni.

2012. április 18., szerda

T4 változások, Dinah csomag - Bugok 1.

A tapaszok megint bugosak, néha nem jön haza a meggyógyított sereg, figyeljetek rá. Ha levonta a tapaszt, de nem jött haza semmi, akkor írjatok levelet az MH-nak, a németek helyre tudják állítani. Nem összetévesztendő az éhhalállal!!

Itt 14000 nagy tapaszom ment el a semmire:
http://travian-reports.net/us/report/1672385e736

2012. április 11., szerda

T4 változások, Dinah csomag 4. rész - Az apróbb módosítások

Természetesen a legnagyobb változást, a hőst hagyom utoljára.
Íme az apróbb módosítások:

  • A helyetteseknél mostantól kiosztható jog az aranyhasználat.
  • Az épülő épület/mező narancssárga háttért kapott.
  • Új egységmozgás ikonok. Nekem egyelőre csak a kalandozás új. A mellékelt kép még fordítási hibával együtt van, ami hamarosan javítva lesz.
  • A hibajavítások magukért beszélnek
  • Natar meglepetés. Itt fogja a legtöbb top farmer eldobni az ékszíjat. :) A natar megkapta a rég beíért mesterséges intelligenciát, ami a következőt jelenti (Kérésre csinálhatok egy bejegyzést a natar AI-ról.):
  1. A natar építkezik
  2. A natar egységeket képez (bye bye olcsó farmok)

T4 változások, Dinah csomag 3. rész - A mínuszos búza elleni változás

A mínuszos búza ellen intézkedéseket vezettek be, amire azért volt szükség, hogy a kezdők ne fussanak bele pl olyan hibákba, mint a hős halála után a falu -búzába kerül.
Bevezették a szabad búza fogalmát (a búzatermelés, ami az épületek építésénél figyelembe van véve). A következőképp számolódik:
- A hős termelése és a +25% plusz nem számít bele.
- Ami beleszámít: a búzafarmok, valamint a pék és a malom által adott bónusz összesítve, mínusz a falu lakossága.
- Csak akkor építhetünk új épületet, ha a szabad búza nem csökken 1 alá az épület megépültével.
- Csak akkor lehet a péket vagy a malmot rombolni a főépületben, ha ezzel a szabad búza nem megy 1 alá. Az elindított rombolás már a rombolás megkezdésekor csökkenti a szabad búzát az adott értékkel.
- A búzafarm fejlesztése mindig növeli a szabad búzát. Így mindig lehet építeni.
- A hős alapból 6 búzát termel, attól függetlenül, hogy mennyi pont van a termelésén. Ez továbbra sem adódik a szabad búzához. Ezzel a hős sosem halhat éhen saját maga miatt (6os fogyasztás).
- A halott hős továbbra is 6 búzát termel (jó kis humusz, lol).
- Ha a hőst feltámasztják, akkor a termelése (a 6 búzán felüli) azonnal életbe lép, egy időben a fogyasztásával.

T4 változások, Dinah csomag 2. rész - Új épület megejelnítés

Kezdjük a részletes ismertetést az új épület megjelenítéssel. (Minden épület változáson esett át, amelyikben több fül volt eddig is)

Új épület építése
Fejtörős órákat fog okozni, még a profiknak is, hogy az új épület építésénél hova lett az épületek kb fele. Részemről teljesen feleslegesnek tartom ezt a változtatást, apelláltam is ellen, meglátjuk eredményesen-e.
Tehát mostantól épület típusonként van csoportosítva ebben a részben az újonnan építhető épületek listája, értelem szerűen a megfelelő fülre kattintva lehet elérni a különböző típusokat.

Piac
A piac új fület kapott, a Beállítások-at. Ez mutatja a kereskedők állapotát (szabad, árul, úton), valamint a következő kereskedelmi útvonalat.
Itt tudjuk a továbbiakban a kereskedelmi útvonalakat beállítani.
 Az Elküldés fül is más lett, mostantól nem tölti be az egész oldalt a megerősítésnél, csak a belső részt. Mobilon sokkal gyorsabb!! A megerősítő részen van továbbá egy új gomb, amivel módosítani tudjuk az előzőleg beállítottakat.
Ja igen, a piac számolja összesen eddig mennyi nyersanyagot raktunk be elküldésre (tehát több fajtát összeadja), és automatikusan limitálja. Szóval nem kell fejben számolni. Egyetlen hátrány, hogy eddig pl csak búzát akartunk küldeni,  a búza mezőbe elég volt pl 999999-et beírni, automatán limitálta maxra, most nem teszi, a 99999 után rá kell kattintani az egységnyi nyersi adagra mellette, akkor limitálja.

Rezidencia/palota
Sok változás nincs, íme az új fülek:

Kincstár:
Új fül, mutatja, hogy milen ereklyék vannak a birtokodban, és a rövid leírásban azt is írja, hogy egy ereklyéhez mennyi aktiválási idő szükséges. Ez persze hibás, mert a 24 órát írja, speeden is.

Klán (követség)
Igazából itt semmi változás nincs, leszámítva a kedvenc oldalt.

Kedvenc oldal
Mint azt bizonyára pár szemfüles olvasó észrevette, bizonyos füleken egy csillag (lásd balra) látható. Ez jelöli az alapértelmezett fület, amit az épületre kattintva megnyit a játék. Hol lehet ezt beállítani? A hős fejétől balra, az ezüst alatt, a kérőjel ikon mellett helyezkedik el egy másik csillag, erre kattintva fogja beállítani az aktuális fület alapértelmezettnek.
Ez persze szépen megkavarja az eddig beállított linkeket, a direkt-linkek pl a nyersiklüdésre bizonyos falvakba nem fognak működni. Megoldás, ha az elküldést tesszük be alapértelmezettnek.
A gyülekezőtérnél a nézetet javasolnám, mint alapértelmezettet, nem mindegy, hogy hova ugrik az oldal 1-1 kiküldés után.






T4 változások, Dinah csomag 1. rész

Gyors összefoglaló a változásokról, amíg nagyobb terjedelemben le nem írom.
Általános:
- A műtárgyak új számítása a különböző sebességű szervereken (?) (csak az végső versenyszervert érinti)
- Új opció a helyettesek jogainál, alapból kikapcsolva: Arany vásárlás és kiadás
Hős:
- Új hős oldal
- A hős fejlődési sávja javítva
- A hős tulajdonságai rész mindig nyitva, amíg a hős 0. szintű
- Minden szintlépésnél ez a rész automatikusan nyitva lesz
- Új ikonok a hős státuszának jelzésére (támogatás, halott, otthon, csapdában, stb)
- A hős kalandozásra küldése új design-nal jelenik meg, eltér a sima csapatkiküldéstől
- A kalandozás egész oldalas
- A hős elrejtésének új módja van, érthetőbb
- Ezüstkönyvelés oldal hozzáadva
- A hős tulajdonságainak közvetlen elosztása. Nem szükséges a pontokat egyesével elosztani.
- Egyszerűbb a hős tartózkodási helyét megváltoztatni (nem működik még)


Piac:
- Áttervezve, +oldal: beállítások (ami tartalmazza: szabad kereskedők, úton lévők és kereskedők akik éppen árulnak valamit, valamint a kereskedelmi útvonalak időzítése)
- Az NPC mostantól csak a vissza az előző épületre gombot mutatja, a piac fejlesztését nem

Más:
- A gyülekezőtér átstrukturálva. Új gomb: Kezelés.
- Az Új épület építése rész mostantól épület típusonként 3 tabot (kapcsolható oldalt) tartalmaz
- Az épülő épületek szintje narancssárga színnel van jelölve.
- Több épület belső nézete is át lett alakítva (piac, rezidencia/palota, gyülekezőtér, kincstár, klán, új épület). Ezeknél ki lehet választani a kedvenc tabot (fület, oldalt) a jobb felső sarokban a csillaggal. Ezen fog alapból megnyílni az adott épület.
- Új ikonok az egységmozgásoknak
- Új búza- megelőzés
- Natar meglepetések

Bugfixek:
- Az aranyregek ismét jól működnek
- Email cím átírás újra jól működik
- A műtárgyak speeden is jól mutatják a kp-t, amit adnak
- Azonos BB code a vasnak és a dőlt betűnek. Javítva
- NPC
- Mostantól nem lehet a főfaluban nagy kaszárnyát/istállót építeni
- Hős kalandozása gyülekezőtér nélkül. Javítva.
- A küldetésablak nem működött IE6 RTL alatt
- A támadott játékos azt látja, hogy a támadó hős életben marad, a támadó meghalni látja ->Javítva
- Hibás hős szintlépés számítás javítva
- A kereskedelmi útvonalak mostantól eltérő időzónákkal is jól működnek
- A 3. szintű tárgyak mostantól jókor kerülnek be
- Az oázisok támadása mostantól mindig látható a falu áttekintő nézeténél
- A kereskedelmi útvonalak most már elérhetőek a helyetteseknek is, akkor is ha nem férnek hozzá az aranyas szolgáltatásokhoz.
- A kenőcsök mostantól közvetlenül a csata után lépnek működésbe.
- Apróság javítva az aukcióknál

Vatos Locos - HUX - Újra bevetésben

Ismét játszok, a HUXon, a VL élén.
Éppen ezért, kérem aki tud támogasson arannyal. (Kompenzálva a blogszerkesztéssel kiesett időt.)
http://www.travian.hu/?uc=hux_2806